Alig két nemzedék távlatában nem akar, nem tud az ország emlékezni arra, milyen volt a cselédsors, a zsellérnincstelenség, a munkás-kiszolgáltatottság, a pincelakás, a hat elemi, a méltóságos és a kegyelmes úr megvetése, a csendőrpofon és mindaz, ami reménytelenné, megalázottá tette az ország túlnyomó többségét a két világháború között.
Mint ahogy nem tud, nem akar az ország emlékezni arra sem, hogy jó esetben némán elnézte szomszédja kizárását az iskolából, munkahelyéről, elűzését boltjából, elszállítását a haláltáborba, Dunába lövését. Mint ahogy nem tud, nem akar az ország emlékezni arra sem, hogy megtámadta Jugoszláviát, Szovjetuniót, kirabolva az ott élőket, élőpajzsként használva a munkaszolgálatosokat. Hallgatás övezi az elmúlt kilencven évet. A túlélés hallgatása, amikor a hatalomtól való félelem azt tanácsolta a megmaradóknak, hogy ne kössék a gyermek orrára, amihez "semmi köze". A túlélés hallgatása, amikor a munkás-, parasztszármazás volt az előfeltétele a boldogulásnak. Az úri középosztály diktatúráját felváltó proletárdiktatúrában a gyermeknek nem volt szabad tudnia – nehogy kifecsegje az iskolában –, hogy szüleinek hány hold földje volt, milyen volt a pártállásuk, milyen rangot viselt a háborúban az apa. Titkolni kellett, ha templomba járt a család, el kellett rejteni a megmaradt kincseket. Így fordulhat elő, hogy ma az unokának fogalma sincs arról, mi volt nagyszülei vallása, sorsa, a család múltja. Így fordulhat elő, hogy olyan személynek állítanak szobrot, aki felelős százezrek haláláért, olyan hatalomgyakorlást vezetnek be, amely a harmincas éveket tekinti mintának.
Kik a felelősek? A nagyszülők, akik nem meséltek a múltról? Az iskola, ahol bebifláztatták Radnóti, Szerb Antal életrajzát, csak azt az utat hagyta homályban, amely elvezette ezt az országot ahhoz, hogy néhány hét alatt összeszedjék az itt élő zsidókat. Felelős mindenki, aki nem tette meg, amire köteles lett volna. Elsősorban azonban azok a felelősek, akik úgy gondolják, hogy csak nekik lehet igazuk, és aki ezt nem érti, nem tudja, nem fogadja el, annak pusztulnia kell. Az igazság feltárása, megismerése nem egyszerű dolog. Ehhez kell a sajtószabadság, a véleménynyilvánítás szabadsága, a tanítás szabadsága. Ezért sérülnek elsőnek ezek a jogok minden olyan esetben, amikor az uralmon lévők leplezni kívánják szándékukat, a kizárólagos hatalomra való törekvést.
A szeptember elsején induló köznevelés rendszerében megszűnik a tanítás szabadsága. A cél, hogy az iskola az állam hivatali rendszerének részeként, állami felügyelet mellett működjön, az állam által kiadott tantervet és tankönyvet alkalmazva, csak azokat az értékeket közvetítve, amelyeket az állam fontosnak tart. Az iskolarendszer annak nyújt csak lehetőséget az érettségihez, a felsőoktatásba történő belépéshez, a munkaerőpiacon való helytállást garantáló tudás megszerzéséhez, akinek a családjára a hatalom támaszkodik. A többieknek nincs helye legfeljebb a szakiskolában.
2014-ben eldől, kik vannak többen, az amnéziások, vagy azok, akik nem szeretnének azzá válni.
Szüdi János
Utolsó kommentek