Október végén jelent meg a Kormány egyik legújabb törvénytervezete, amely címében a gyermekvédelmi szakellátásokra, illetve a szociális szakosított ellátásokra vonatkozik.
Dübörög a jogalkotás. Egymással – de legtöbbször nemzetközi joggal, általános jogelvvel, józanésszel –  ellenkező jogszabálytervek kerülnek elő, s mire felocsúd a szakma vagy az érdekképviselet, addigra már csak jogszabálykövetőként kulloghatunk el.
Menjünk elébe! Tiltakozzunk! Van miért! Mert a mostani törvénytervezet sem egy „ártatlan centralizációt”, államosítást tartalmaz csupán.
A jogalkotó gyermeki jogként kijelenti, hogy 12 éven aluli gyermek csak befogadó szülőnél helyezhető el.  A 12. életév egy önkényes és abszolút határ a szakemberek (törvényes képviselőről nem is szólva!) mérlegelési jogköre nélkül. Aztán jönnek a kivételek. S itt a baj! Nem kerülhet befogadó családba a tartósan beteg és a súlyosan fogyatékos gyermek. Miért?  Csak. Mert a jogalkotó így döntött. Uff. Mintha a Brésit traktátusban nem lenne egyértelmű: a Seregek Ura a saját képére és hasonlatosságára teremtette az embert –  s látta, hogy amit teremtett, az jó! Aki kiveti a fogyatékost, cenzúrázza a Bibliát is.
El a kezekkel a gyermeki jogoktól! Hagyják élni a fogyatékos gyermekeket is! Az állami Taigetosz él, működik, tobzódik, újabb csapást mér a fogyatékos gyermekekre.
De a jogalkotói diszkrimináció nem áll meg. Különbséget tesz a szülői felügyelettel még rendelkező, s azzal már nem rendelkező gyermekek között is. Persze, mert a szülő még reklamálhat.
Hol érvényesül ebben az ENSZ gyermeki jogi egyezménye, amely kötelez bennünket? Hol érvényesül a fogyatékos személyek ENSZ egyezménye? Egyáltalán: hol van itt a józanész, a humanizmus, a másik iránt érzett tisztelet? 
Ha a törvényalkotó azt gondolja, hogy a 12 év alatti gyereknek befogadó családban a helye, még akkor is, ha olyan problémákkal küszködik, amin egy hagyományosan felkészített, „egyszerű” befogadó szülő nem tud segíteni, akkor miért nem kerülhet a tartósan beteg, a súlyosan fogyatékos szintén családba?
Félreértés ne essék. A családban általában jó helye van a gyerekeknek. Csak egy valamivel nem számol a jogalkotó, vagy rossz esetben, egy valamit szándékosan figyelmen kívül hagy. Azt, hogy a veszélyeztetett kisgyermekek olyan sérüléseket szerezhetnek és szerzenek rövid életük néhány éve alatt a családban, hogy esetükben a mechanikusan alkalmazott szabályok az addigi sérülésekből életre szóló hátrányt formálnak. A gyermek „sorsáról” való döntés nem alapulhat a jogalkotó felhatalmazása alapján egy ügyintézői számításon.  Mert úgy tűnik, hogy 12 év alatti gyermekek esetén nem lesz apelláta az állami rendszerben: nevelőszülő, pecsét, aláírás.
Mindezt tette, teszi a jogalkotó a gyermeki jogok szempontjából is ünnepi, centenáriumi évben. Idén ünnepeljük ugyanis, hogy 100 évvel ezelőtt Janusz Korczak megnyitotta árvaházát, ahol kidolgozta máig mértékadó gyermeki jogi munkáit, s ami alapján az árvaház működött.
Igaz, idén emlékezünk meg arról is, hogy 70 éve annak, hogy a gyermekvédőt a 200 rábízott gyermekkel együtt a nácik megsemmisítették.

 Jefte